Ha vad szél csap a dombtetőn,
S ágak recsegésétől süketülten
Magad elé nézel merőn
Gondolj rám, s égre emelt tekintettel kérdezd:
hogy győzhetnék én, az örök vesztes?
Ha vihar támad a világban,
S ablakod dühödten csapkodja az eső
Ha sóhajod hangját egy villám elnyomja
Gondolj rám, s égre emelt tekintettel kérdezd:
Hogy győzhetnék én, az örök vesztes.
Ha zord tél elől menekülsz
S a hideg már a velődig hatolt
Az ágyad melegével vegyülsz,
Gondolj rám, s égre emelt tekintettel kérdezd:
Hogy győzhetnék én, az örök vesztes.
De ne félj kedves, jő a nyár
S ha álmom valóra vált,
Már nem számít, hogy vársz e rám,
Akkor gondolok majd rád,
És nem kérdezem, hisz tudom régen:
nem győzhetek én, az örök vesztes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése