Néha eljátszom a gondolattal:
Pörgetem ujjaim közt,
feltekerem, mint nagymama a
szerteszét hullott fonalat,
Szívemhez szorítom, ellököm,
A földhöz vágom, pattogtatom,
Gödröt ások, eltemetem, messze futok,
Hogy aztán megkeressem, leporoljam,
Újrakezdjem.
Tétovázok, meg-meg állok,
Százszor-rágom, kiköpöm,
Sírok rajta, majd jót nevetek,
Kigúnyolom, megalázom,
talán néha szeretem is,
Azt se bánom.
Rám omlik a vágy, hogy lássam,
Amint kilép a panel-romok közül,
Törött keze lassan heged,
Négykézláb vonszolja gyönge testét,
Szilánkossá zúzott üvegektől hullajtja
Drága vérét.
Képernyők szürkéjén át nézem.
Mosolygok rajta,
Oh, dehogy segítek.
Nézem, és gúnyosan horkantok,
Majd lassan utána megyek.
Elhullott vérét, az édeset, felszedem,
szívembe olvasztom,
Hogy együtt zubogjunk,
Végül haza térek,
De emléke elkísér,
Játszik velem:
Pörget ujjai közt,
Felteker, megölel,
A földhöz vág, pattogtat
gödröt ás, eltemet, messze fut,
Hogy megkeressen, leporoljon,
És minden kezdődik előröl.
De el sosem búcsúzunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése