Ülünk egymással szemben.
Te teát iszol,
Édesítőszerrel tömöd tele:
Azt mondod, szereted, ha szirup.
Lecsurog torkodon,
Hogy aztán általad mézesnek vélt szavak formájába
Visszacsilingeljenek hangszalagodon.
Kezemben kávé.
A koffein izgatja szívem helyetted is.
Cukrot nem kérek hozzá,
Tőled már elég ragacsos az élet.
Hozzád beszélek, de nem rád figyelek.
A kávéház sarkában kerek asztalnál
Valaki cigit szív.
Szemeit lehunyva élvezi.
Még így is engem néz.
Hogy ne találnánk meg egymást
Egy ilyen lehetetlenül kicsi helyen,
Mint ez a világ?
"Ajkán a füst finoman buggyan ki."
VálaszTörlésezzel a mondattal sosem fogok kibékülni, de nem tudom, miért.
"Én kávét iszom."
ez a visszatérő mozzanat most nem áll jól a versben. hogy csak az ital a különbség, de mindketten isztok. valami olyan egyszerűvel kellene mint a "kezemben kávé", "előttem kávéscsésze". de ebben sem vagyok biztos.
változtasd sűrűbben a mondatok szórendjét, talán pont azért lett a kibuggyanós zavaró.
de jobb lett. érezhetően tisztább így a szöveg.
köszönöm
VálaszTörlésLemaradtam három egész verssel, annyira jóóók! :)
VálaszTörlésNekem , mint "nemhozzáértőnek", nem tudsz olyat mutatni, ami ne nyerné el a tetszésemet, és -akár csak pár másodpercig- ne csodálkoznék a gyönyörűségén. :D
Egy Laikus
Köszönöm :)
VálaszTörlés