a magány múlékonyan párolog
bőrödből bőrömbe bújik
a vágy magányos és néma
katonák vagyunk
a szerelem diktatórikus seregében
csak egy madár dalol
üvöltő szívek morajlanak az égben
szökött csillagok
nem találják helyük
a megbontott mellkasok mögött
egymásba fogódzó lelkek
Messze vagy már, mégis örökké bennem:
Mert még magamon érzem illatod...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése