5h 05p: Hirtelen lett csend. Üres, nyomasztó némaság. Nem merek megmozdulni, félek a padló nyikorgásától. Lélegzetvisszafojtva hallgatom saját szívem dübörgését. Kétségbeesetten próbálom csitítani. Talán megúszom. Talán nem vesznek észre. Egy versfoszlány töri szét az agyamra települt béna rettegést: „Oh szív nyugodj vad boróka hegyén…”. Erőtlen mosoly…

5h 15p: Kétségbeesetten próbálom eltorlaszolni az ajtót. A félelem megsokszorozza erőmet, olyan tárgyakat mozdítok meg, melyeket normál körülmények közt képtelenség volna. Kapkodva veszem a levegőt. Lassan kifulladok. Kezeim, lábaim remegnek.Koncentrálj! üvölti egy hang a fejemben. Megrázom magam. Folytatom az ajtó eltorlaszolását. Fogytán vannak a tárgyak…

5h 30p: Futok. Vakon, nem nézve, hogy merre is visz az utam. Ha kérdeznéd Hova ilyen sietősen? rávágnám: el!. Karom, arcom véres. Itt-ott néhány mélyebbre fúródott üvegszilánk. Nem érzek fájdalmat. Félek. Félek? Rettegek! A nyomomban van. Hallom hangtalan lépteit. Talán nem is lép. Repül, suhan a föld fölött. Nem kell hátranéznem, hogy lássam gúnyos nevetését. Csak játszik velem…

5h 58p: Nincs hova mennem. Az ágy szélén ülök. Higgadtan hallgatom az ajtó deszkáinak fájdalmas recsegését. Nem tartanak már ki sokáig. Utána bejön. Játszi könnyedséggel söpri majd félre a gyenge kis barikádot. Majd idejön hozzám, az arcomba néz, nevet, és vége lesz. Nem mozdulok, nem próbálok már menekülni. Csendes nyugalommal, kissé tébolyult mosollyal arcomon ülök, játékosan lóbálom lábam. Várok…

6h 02p: Arcomon érzem bűzlő leheletét. A ruháimat szaggatja. Azt hiszem, eltörte a kezem. Zsibbadtan nézem, amint magáévá tesz. Karmai nyomán vér serken melleimből, végigfolyik hasamon, rá az ő testére. Teljesen megörül. Vadul, őrjöngve ragad meg, mind hevesebben ráz, végül belém lövelli állati magjait, majd zihálva félre dob. Testem, mint egy rongybaba repül végig a szobán, hangosan koppan a falon, majd tehetetlenül csuklik össze a koszos padlón…

6h 34p: Újra itt van. Még nem fejezte be. Ezúttal finoman emel fel, karjaiba vesz, kivisz az éjszakába. Repül. Tisztán érzékelhető, hogy repül. Valahova. El. Beleveszünk az éjszakába…

7h 02p: Valami templom szerű helyen lehetünk. Vagy inkább kripta. Sötét van. A levegő nyirkos és áporodott. Hideg, kemény lapra fektet. Kisöpri arcomból hajamat. Nem csak a kezem, de a lábam is eltört. Végignézek magamon, megmosolygom a combomból kikandikáló csontot. Most már mindjárt vége. Fölém hajol, kezében kés, körülöttem gyertyák. És füstölőszag…

7h 05p: Lehunyom szemem. Nem akarom kinyitni, nem akarom látni. Egyre messzebb kerülök magamtól. Nem fáj, nem félek, nem érzek és nem érzékelek. Téged látlak. Tágas mezőn jössz felém. Arcodon szikrázó mosoly. Milyen rég nem láttalak. Felém nyúlsz, karjaidba zársz, hajamba csókolsz lágyan, szelíden, majd megfogod kezem, és lassan vezetve elindulsz velem a végtelenbe…