A napok veszteség-élmények.
Ahogy hetekké, hónapokká tornyosulnak
úgy nemesednek gyásszá
pokollá
végül feledésé
A feledhetetlent feledni
paradoxon
a végtelenben feloldódó ellentmondás
az agy felejt
de a test emlékekből él
Már nem emlékszem a szavakra
de tisztán érzem ízét
a fáról lopott almának
van valami keserű mellékíze
pedig istenemre mondom: édes.
Nem tudom, mit kértél
de tudom, hogyan vettél el
egy érintést, egy csókot,
épp csak megloptál kicsit
s már nem volt visszaút
nem volt döntési jog
se viszakozás
teljes mértékben birtokoltál
milyen csendes, szelíd erőszak
Aztán volt egy robbanás
megrázta a földet
beleremegett mindenki és minden
és azóta máshogy mozog a föld
mintha nem is gravitácó
csak te, csak te, ó istenem
csak te tartasz már itt engem
De meddig még?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése