-Lépj ki a testedből. Hagyd ott. Most.
-Mos? Nem. Most nem tehetem. Most a felhőkön úszom, a sziklákat lágy selyemmé varázsolom, az aranyból pedig vasat csinálok. Felfedeztem lelkem legmélyebb bugyrait. Feneketlen szakadékban zuhanok, megállás nélkül. Sikolyomból új rímek születnek. Olyat teszek, amit eddig még sosem: meghaladom saját képzeletem. Fejest ugrottam fantáziám kútjába. Eddig félve ittam belőle, a cseppek kifolytak számból. Most fuldoklom benne. Várom, hogy belefulladjak.
Te talán nem érted. Számodra haldoklom. Pedig most kezdtem csak élni. Hajdani lelkem visszatért Parnassz hegyére. Tudom, mit teszek. Irányítom magam. Az ösztön és tudat egyesülésének legújabb állomása ez.
-Mindent elrontasz.
-Mindent megnyerek.
-Egyvalamit nem...
-Csekély áldozat ez, melyet -ha úgy tetszik- múzsáimnak adományozok.
-Kitéped a szíved.
-Bennem más élet virít.
-Tehetségesnek tartod magad?
-Szeretnék az lenni. Vágyva vágyom rá, generálom magam. Érzékennyé válok a külvilágra. Ilyenné formálódtam. Hogy tudatos-e vagy ösztönös? Meg nem mondhatom. Az akarok lenni. És ezzel azzá válok.
-Nem értelek.
-Soha nem is fogsz.
-A csúcsra törsz...
-Épp ellenkezőleg. A csúcsról látom a világot: hidegen. Kívülről. A csúcsról csak leesni lehet. Én a mélybe török. Olyan mélységekbe, ahol a fekete új jelentést kap, ahol a fény már emlék szintjén sem létezik. Csak itt tudnak előtörni a démonok. Csak itt gerjedhet az elme lélekké. Csak itt...
-Itt kell abbahagyni.
Kivéve ha egy angyal szárnyra kapva a hegycsúcsnál is feljebb emel,a fent és a lenten kívülre,ami a mindennek közepe:)
VálaszTörlésCsak a mélyből tűnik a magaslat a legmagasabbnak,ahonnan letekinteni még lehet...
de az igazi magaslat az,ahová semerre se tekintesz,mert hazaértél,szeretetbe,boldogságba..a boldogság az egyetlen mélység és magaslat összemosott léte a létnek,létezése a létezhetetlennek és abszolútja a semminek:)
Ahol abbahagyod ami elkezdődött,ott az örök és a minden!
Puszil a te angyalod:)