Temetetlen halott

Mint temetetlen halott
járok én köztetek
enyhet adó nyugtom
egy járda szélén
valahol fél úton
egy részeg gyomor-
és egy kóbor korcs béltartalma
között lelem meg
a város bűze
átitatja elrohadt lelkem
csak egy perc magány
aztán menni tovább
s míg tart a smink
a máz a spré
48 órát ígér
addig senki sem látja
esetleg érzi
a körülöttem lengő
halál szelét

Csendes ma az éjszaka
az eső mossa arcom
könnyek helyett a természet
a liget és a szökőkútszörnyek
mint groteszk másaim
ülnek a kőkút peremén
szívük rozsdás
az eső eláztatja őket
a levegőbe meredt kezek
egymás felé nyúlnak
de csak a szelet markolják
szemük fakó és matt
a semmibe mered
vagy még oda sem
csak van
kifaragta nekik az Alkotó
mint nekem
bár kicsit félrecsúszott a keze
beállok közéjük
a szikla pereméből a mélybe nézek
s csodálom az alattam elterülő messzeséget
magamban számolok
mint amikor a metró jön és fékez
csak pár másodperc
csak ennyin múlik az élet
meg a döntésen

A szakadék mélyen tátog
az eső elcsitult
a döglegyek beleptek
újra reggel
ma is menni kell