Utószó

Mélyülő álom ölelj magadhoz,
Bénító sötétség, ellened nem harcolok:
hazug álmok, csalfa rímek:
Legyőztetek, elvihettek.

Kár küzdeni...
Kár a szóért és kár a versért,
Kár érted és kár értem.
Kár értetek, kik hisztek,
Kár értük, kik remélnek,
Kár értem, ki várlak,
Kár érted, ki nem jössz.
Hűtlen voltál.

Elhagytad magad...
Légy átkozott.
Törj százszor, ha kell,
Zokogj a porban
egyedül, elesetten.
Ne hidd, hogy megszánlak.
Ha százszor elbuksz
én százegyszer leköplek,
De fel nem emellek.

Halkul már a dal.
Hallod?
Szinte alig dobban
a szavak szív billentyűje.
Lassú kínhalál ez:
hosszúra nyújtja a remény.
A vágy. A félsz.
De már vége.
A teremben sötét lesz.
Nem táncolunk többet.
A sarokból nézlek, amint
viharos léptekkel kilépsz a sötétbe.
Az ajtó dörrenve zárul mögötted.
S én lassan a földre ereszkedem.

A papíron pár könnyáztatta sor:
Széttépem és utánad hajítom.