Sirassátok meg a költőket

Ha az utcán járva
A porban, a sárban,
Egy emberi roncs vergődik,
Hulljon érte a könnyetek:
Sirassátok meg a költőket!

Ha tépett papírt
A szél eléd repít,
Vedd fel a porból, a sárból,
Hulljon érte a könnyetek:
Sirassátok meg a költőket!

Ha a temetőben állsz,
S egy névtelen sírra találsz,
A márvánnyal telt fényes hantok közt
Hulljon érte a könnyetek:
Sirassátok meg a költőket!

Mert nincs jobb dolguk.
Nekik csak a pokol jutott.
Nincs reményük, nincs múltjuk, jelenük,
Hulljon érte a könnyetek:
Sirassátok meg a költőket!

De eljő majd a nap,
Mi mindent megváltoztat,
A sírból mind felszálltok,
A könnyeket letörlitek:
Többé senki sem siratja a költőket!