Vissza. Hozzád.

Ugye akkor jó, ha fáj?

Köztünk mérhetetlen a távolság,
Elszakadtunk, mégis összeköt
Egy szó, egy gondolat, egy cél.
Az álmunk közös.
Mi egyek vagyunk.

Fejet hajtok előtted.
Eléd tettem mindenem.
Benned hittem.
Múzsám voltál.

Elszakadtam tőled.
Elszakadtam magamtól.
Vissza találok: hozzád.

Nem hívsz, még csak nem is vársz.
Mégis nyögve mászok: hozzád.
Véresre karmolom a falakat,
Széttépem a fátylakat,
Újra megkeresem a legmélyebb hangot,
Amint Te szólsz hozzám,
S amin én szóltam: hozzád.
Máskülönben süket vagy,
Nem szólsz, nem vársz.
Hát megkeresem az utam,
Ami visszavisz: hozzád.

Ugye akkor jó, ha fáj?

Görnyedni a földön,
Véresen vonaglani,
A bőrömet marni,
És ordítani, ordítani, ordítani.

Kevés az ár.
A hűtlenségéért fizet a szolga,
Ha Ura parancsa így kívánja.
S a szolga csendben várja a halált.

Akkor újra megtisztul,
Visszakapja hangját,
Ékes díszruháját.
Herceg lesz a szolga,
s hű társa az úr...

Ugye akkor jó, ha fáj?