Álarc

Szétszakít.
Belülről mardos mérgezett karmaival,
Döfköd acélos tőreivel,
Nem bírom!- kiáltanám,
De nem találom hangom.

Véres könnyek csorognak arcomon,
Hófehér ruhám ujjával törlöm le,
A foltot látva elborzadok:
Miért, hogy ilyen könnyen megy tönkre minden?

Széttép ez a kettősség.
A nevető maszk mögött pereg a könny.
-Tépd le a maszkod!
S vele szakad a bőröd.
Nem látod? örökre hozzád nőtt.
Egy vagy vele.

A sarokban ülsz, véres húsod
karmolod, s a fájdalomtól zokogsz.
Nézz magadra:
Szánalmas alak...

Elég! Hagyj!
A sikolyom áttöri a csend
jeges üvegét.
Valami megreped.
Ő nevetve néz rám,
majd megfordul: elmegy.

Magam vagyok.
Bőrömet rég letéptem.
A sós könny se marja már húsom,
Hátradőlök: hát ennek is vége.