Ősök templomán szól a dal

Tűnt idők templomán meredten ülök.
Ősz van.
Ősz, mint amilyen még soha nem volt.
Csend.
Síri, hideg, mozdulatlan.
Csak egy sárga levél hullik le lassan.

Lenyúlok érte, kezemben forgatom.
Gyönyörű.
Szebb levél tán még sehol nem volt.
Eldobom.
Lágy szelek szárnyukra veszik,
S messze, messze fújják.

Meredve nézek utána.
Bús őszi nap.
Borongós, mint amilyen még sosem volt.
Dermesztő hideg.
Ülök, csak ülök a romokon,
S őseim szavát hallgatom.

Mennyi sok rím, mennyi talány,
Írok.
Verset, mit még senki nem írt talán.
Rímek a papíron.
Kegyetlen játékok, ördögi varázslatok.
A mélybe rántanak: miért is hagyom?

Tűnt idők templomán meredten ülök.
Ősz van.
Ősz, mint amilyen akkor, régen volt.
Üvöltő hangok.
A rom megelevenedik, vadul vonaglik,
S én zuhanok, s a lelkem az égbe emelkedik.