Álom

Ki vagy Te, bűvös idegen,
Kinek minden szava benn
Dobban és zajos visszhangot ver
Sebzett szívemben?

Honnan, mond, mely bolygóról
Jöttél, hogy soraiddal
Dühödt, vad rémálmokba
Engem lökjél?

Keretbe zárt képedet
Szívemhez ölelem:
Érzem, ahogy a föld
Elnyel engem.

Múlt és jelen határán
Táncolunk időn, téren át.
Kezed kezembe fekteted:
Így kéred, hogy menjek veled.

-Az időt megszüntetjük,
A semmiben lebegünk,
testünket hátrahagyva
Együtt lehetünk.

-Mint túlvilági álom,
Oly szép lesz halálom.
Nem rémít zord koporsó,
Ha sorsom általad látom.

A test csak korlát, gát
Az igaz lelkek között
A megértés az út talán,
Mely két elmét összeköt.

kapocs, melyet nem győz le
Se idő se tér se halál.
Más a kor és más a hely,
De szíved szívemre talál.

Aranyló éjeken át,
Hallgatjuk egymás gondolatát,
Mit senki meg nem érthet
Lelkünk mindent megérez.

Arcod örökké fiatal,
Nem fog rajtad a kor,
Te ugyan az a gyermek vagy,
Megőriz annak minden sor.

S ha majd egyszer követlek,
Tudom: megfogod akkor a kezem,
S a semmibe együtt megyünk,
Hol örökké ifjak leszünk.

Ott szívünk új ütemre lel,
Nem lesznek rejtélyesek a képek,
Elfoglaljuk méltó helyünk
Ott, hol a nap mindig süt.

Tenger lesz a nászi ágyunk,
Végtelen a szabadságunk,
Áthajózzuk Afrikát,
Együtt írjuk egymás sorsát.

De addig ez csak puszta vágy,
Utad magányosan járod tán.
S míg vársz reám a csillagokban,
Minden éjjel újra álmodlak.