Levél

Hideg van.
Érzem, minden zsigeremben
Reszketek.
Félelem járja át testem:
Gyengülök, napról napra hagy el erőm.
És mégis küzdök.
Tartom magam, kapaszkodom,
Bár értem nyúl egy láthatatlan erő,
Magam el nem hagyom. Nem hagyom!
Hiszem, hogy lesz még jobb idő.

Sötét van.
Lassan hunyja rám szemét a béke.
Lágy zene szól, pilláimra álom ereszkedik,
Nincs több harc, feladom...
S mosolygok.
Legyőzött valami láthatatlan erő,
valami idegen vonzás,
Valami idegen, távoli ragyogás...
Elengedem magam.
Hagyom, hogy a szél szárnyaira vegyen,
Játsszon velem, megpörgessen...
-Látod? Nem is fáj.
-Ilyen hát a szabadság?

És nevetek.
Ha egy kóbor szellő felkap,
Táncot lejtek vele,
majd letesz,
Arcomon a harmat hagy
Csillogó ezüstcsókot.
És én, az örök vesztes,
Kit rút játszmában legyőzött az élet,
Világgá kiáltom:
Boldog vagyok, boldog,
mert szabad vagyok!