Búcsú

Előttem állsz. A hátad nézem,

Lehunyt szemmel,elmerengve.
Milyen szép is vagy...
Mozdulataid határozatlan bizonyossága,
Szemeid jegesen izzó parazsa,
Hangod gyilkos lágysága...
Kinyújtom kezem,
hogy megérintselek.
A tétova mozdulat félbeszakad.
Te megfordulsz, egyenesen rám nézel.
Az ész üvölti: lökjelek el,
A szív súgja: öleljelek.
Nem mozdulok. Téged nézlek.
Félek. Úgy féltelek.
Menekülj!-mondanám,
de a hang félúton megállt.
Ha így folytatod, megöllek!
milyen bizonytalanul ölelsz meg...
Szólnom kell, ellökni, amíg lehet,
Amíg megtehetem.
Minden erőm elvesztettem.
Nézel, s én téged nézlek.
Látsz, de én téged látlak.
Megremegsz.
Szemed elkomorul,
Pilládra sötét felhő borul.
Tudod már: elmegyek.
Hogy miattad, ezt nem érted.
És előttem állsz.
Könnyes szemmel nézlek.
Isten veled, édes.