Bágyadan tűnik el a nap
Utolsó halovány sugara.
A vérvörös fényben
Látom sziluetted,
Amint lassan
közeledik felém.
Szikrázó szemedben fellobban
A mérhetetlen fájdalom lángja.
Búcsúzni jöttél...
De addig még
Miénk az éj.
Kergetőzünk a dombokon,
Zuhanunk, majd landolunk bársonyon,
Hanyatt fekszünk egy hófehér felhőn
Ujjainkat összefűzzük reszketőn,
Egymásra nézünk.
Elrévedünk...
Majd felébredünk.
A felhő, min hevertünk,
Eltűnik. A rideg föld
A mi ágyunk.
Lassan felállunk.
A búcsú szava ajkunkra égnek.
Itt ma csak a szemeink beszélnek.
Hozzám hajolsz,
Belélegzed illatom,
Észrevétlenül arcon csókolsz,
Majd lassan elloholsz.
...S a nap aranyló sugárral vonja be
Tűnő nyomát lépteidnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése