Éjszakai románc

Ágyamba kuporodva a párnát ölelem...
Hideg van. Reszketek.
A sötétség démonként süllyed mind mélyebbre...
Félek. Érzem, reszketek.
A hold fényét egy alak takarja el, ő szól hozzám kedvesen...
Nem mozdulok. Reszketek.
Lágyan, határozottan nyúl értem, mellére húz, átölel...
Nem szólok. Reszketek.
Hajamba hajol, lélegzete bőrömön táncot lejt...
Tudom már... és reszketek.
Keze biztos, védelmet nyújt, halkan súg a fülembe...
Bólintok csak. Reszketek.
Megszorít most, felnézek rá: sápadt arc, szomorú szem...
Értek mindent. Reszketek.
Egyszerre nézünk ki ablakomon. A démoni fény lassan éled...
Búcsút int, s én reszketek.
Egyedül fekszem ágyamon, illata velem van... - milyen édes...
Nyitott szemmel reszketek.
Jő a reggel. Álmodtam tán? Az nem lehet...
Felülök, és reszketek.
Egy hang csendül -talán csak a fejemben?- Értem jő az éjjel, várjam meg.
Elmosolyodom. Már rég nem reszketek